Sikeres koncert  
Megjelenés dátuma: 2008. július 08. 04:29
Szerző: Töreki László

Tapolca (tl) - Baranyay László Liszt-díjas zongoraművész tizenkilencedik alkalommal nyűgözte le mesterkurzusának hallgatóit, a Járdányi Pál Zeneiskola koncerttermében rendezett nyitóhangversenyen.

Péni Béla, a Járdányi Pál Zeneiskola igazgatója a hangversenyt megelőzően összefogalta Baranyay László zenei pályafutását.

Mint elmondta, a zongoraművész a tanítás mellett rendszeresen tart mesterkurzusokat itthon és számos európai országban, Tapolcára tizenkilencedik alkalommal érkezett. Mesterkurzusának közel húsz résztvevője között többszörös visszajárók és külföldi diákok is vannak. Baranyay László szerint a tehetséget gondozni, nyesegetni kell, mint a fiatal fát, de vigyázni kell, hogy ideget soha ne vágjunk át . A neves zongoraművész nyitókoncertjén Liszt Ferenc Magyar történelmi arcképekből című sorozatának Eötvös Józsefet, Teleki Lászlót, Petőfi Sándort, Mosonyi Mihályt ábrázoló romantikus történelmi darabjait játszotta elsőként, majd Bartók Szvit Op. 14. modernebb zongarahangokkal ajándékozta meg a közönséget. Liszt koncertetűdjei zárták a koncertet, amelynek utolsó darabja, a Mefisztó keringő előadása nyújtott különös drámai élményt a komolyzene rajongóinak. Baranyay lenyűgözte a jelenlévőket játékával, bebizonyítva azt, hogy a magas szintű technikai tudás, a hangszer valódi birtoklása ad esélyt a zeneirodalom nagy műveinek hiteles és magas művészi értékkel bíró tolmácsolására. Nem véletlen, hogy tanítványai is rendszeresen rangos nemzetközi versenyeken képesek ki- emelkedő eredményt nyújtani. A kortárs zene hazai reprezentánsai is elismerik tudásáát, műveket kifejezetten neki írnak, illetve ajánlanak.
 

Zene, ének, tánc, színház  
Megjelenés dátuma: 2008. május 27. 04:27
Szerző: Töreki László

Tapolca - A megyei hagyományoknak megfelelően idén is megrendezték a tanulásban akadályozott tanulók megyei kulturális versenyét. A helyszín a tapolcai Tamási Áron Művelődési Központ volt.

A versenykiírás maximum 15 perces csoportos zenei, ének-, táncos és színiprodukciókról szólt, a felsorolt kategóriákban mutathatták meg a részt vevő iskolák diákjai, hogy mire képesek.

A zsűri arany, ezüst és bronz fokozatokkal ismerte el a legjobbakat, messzemenően figyelembe véve a fellépő gyerekek képességeit és a produkciókban velük fellépő felkészítő pedagógusok teljesítményét. 

Némi tanulsággal is szolgált a tanulásban akadályozott tanulók versenye: kiderült, a hangszeres zene és ének az a műfaj, amelyben szerencsésebb társaikhoz gyakran hasonló teljesítményre képesek. Ezekben a műfajokban születtek a legszebben csillogó arany minősítések.

A zsűriben helyet foglaló Őri Jenő, a Járdányi Pál Zeneiskola tanára több produkcióról is őszinte elismeréssel nyilatkozott. Hasonló véleményt fogalmazott meg Németh László, aki a jó hírű Batsányi néptáncegyüttes vezetőjeként értékelte a fellépő csoportokat. 

A kulturális versenyen több bronz, ezüst és arany minősítés is született.

A fellépő iskolai csoportok közül a pápai Balla Róbert téri Általános Iskola tanulóinak zenei műsorai arattak átlagon felüli sikert, de jó teljesítményt nyújtottak az ajkai Molnár Gábor Általános Iskola, a veszprémi Bárczi Gusztáv Általános Iskola, a várpalotai Bartos Sándor Általános Iskola és a vendéglátó tapolca-diszeli Szász Márton iskola diákjai is.

 

Templomi zene  
Megjelenés dátuma: 2008. május 22. 04:29
Szerző: Töreki László

Tapolca (tl) - Zenei élmény, szépség és minőség. Így jellemezhető a Járdányi zeneiskola vonószenekarának a tapolcai templomban adott pünkösdi hangversenye.

Őri Jenő zeneiskolai tanár nem titkolt célja, hogy a vonósmuzsikának olyan rangot teremtsen a városban, amit az ifjúsági fúvósok már kivívtak maguknak.

A vonószenekar tavaly adott először koncertet a római katolikus templomban, akkor is és legutóbb is komoly sikerrel. A mostani siker egyrészről az előadott Haydn, Vivaldi, Weiner, Boccherini, Eszterházy Pál és más szerzők által írt csodálatos műveknek, továbbá a Járdányi legtehetségesebb hajdani és mai tanulóinak, tanáregyéniségeinek volt köszönhető. Csere Sándor kanonok köszöntőjében felsőfokon beszélt a vonószenekar munkájáról.

Őri Jenő zeneiskolai tanár mint szervező Román Iván, Filipe Adrienne és Erdélyi Tiborné nevét hangsúlyozta ki, dicsérve a felsoroltak utánpótlás-kineveléséért végzett elhivatott és eredményes pedagógiai munkáját. A közönség mindebből természete-sen csak a rendkívül szép produkciókat láthatta Román Mikolától, Takács Esztertől, Blahunka Adrienntől, Farkas Klárától, Szarka Fatimától és Blahunka Flórától a zenei műsor első részében.

A második fejezet már a vonószenekar és a szólisták zeneileg kifogás-talan, szép hangversenyéről szólt. A Járdányi vonósaibizonyították, képesekkiemelkedő produkcióra
 

Zene ovisoknak  
Megjelenés dátuma: 2008. április 22. 04:29
Szerző: Szijártó János

Tapolca (szj) - A zene, a hangszerek korai gyermekkorban történő megismerése számos előny- nyel járhat a későbbiekben, a muzsika szeretetén túl a tanulás terén is.

Egyebek között ez is motiválta a Járdányi Pál Zeneiskola két tanárát, Zavaczkiné Fehér Évát és Rompos Patríciát arra, hogy tavaly szeptemberben elindítsák az intézmény keretein belül a zeneóvodát a kicsiknek. - Van egy négy-éves kislányom, és amikor otthon vele foglalkoztam és láttam, hogy mennyire érdekli a zene, akkor gondoltam arra először, talán sok olyan kisgyerek van még itt, akit hasonló módon megfogna a muzsika. Elképzelésemet megosztottam Patríciával, ő szintén jó ötletnek tartotta a zeneovi elindítását. Beszéltünk intézményünk igazgatójával, Péni Bélával, aki támogatásáról biztosította a kezdeményezést. Így a tanév elején, szeptembertől megkezdhettük a foglalkozásokat - tudtam meg Évától. Bizonyított tény, hogy az óvodáskorú, azaz a hat év alatti gyerekek rendkívül fogékonyak mindenre, így a zenére is. Fontos tényező, hogy a ritmusérzék tulajdonképpen hatesztendős korra alakul ki véglegesen, azaz, addig lehet igazán formálni ezt az adottságot. A heti rendszerességű foglalkozásokon - az időközben elindított zenebölcsivel együtt - mintegy harminc kisgyermekkel foglalkozik a két tanárnő. Fejlődik a kicsik zenei készsége, halláskészsége, a zenei hallása, természetesen mindez könnyed, játékos formában, jól felépített menetrend szerint. A körjátékok, a dalok közös éneklése, a hangszeren - zongorán, fuvolán, gitáron - játszott dallamok felismerése, kisebb méretű ritmushangszerek kipróbálása az ovisok számára tulajdonképpen játék, ugyanakkor kiváló tanulási, fejlődési lehetőség. Ráadásul közelről megismerkedhetnek minden olyan hangszerrel, amelyet a Járdányi Pál Zeneiskolában oktatnak a tanárok. Zeneovi és zenebölcsi várja a legkisebbeket a tapolcai Járdányi Pál Zeneiskolában

 

A zenei élmény  
Megjelenés dátuma: 2008. április 17. 04:29
Szerző: Töreki László

Tapolca (tl) - A zeneértő fülek számára is tartogatott szép élményeket a Zenei napok növendék-hangversenye hétfőn a Járdányi zeneiskola koncerttermében.

Negyedikén a Zenei napok első rendezvényeként a volt növendékek produkcióinak, most a jelenlegi zeneiskolás tanulók játékának tapsolhatott a közönség. Örvendetes: a legtöbb esetben nemcsak a szokásos udvarias minden kezdet nehéz típusú tapsot érdemelték ki a fiatal fellépők, hanem a valóban szép produkcióknak járó őszinte típusút is. Közel harminc ifjú muzsikus nyolc különböző hangszert szólaltatott meg, az eljátszott szerzemények zömében a klasszikus zenei repertoárból választott könnyebben kezelhető művek közé tartoztak. A növendékhangverseny legjobbjai azonban virtuózabb zenei művekkel is remekül megbirkóztak, olyannyira, hogy az már nem is birkózásnak hatott, hanem gyakran valódi művészi élményt kínált. Hoffmann Fanni fuvolajátéka, a hegedűn és csellón játszó Blahunka lányok (Flóra, Annamária, Adrienn) szóló- és kamaramuzsikája, Gusztos Dániel hegedűprodukciója a legszebbek közé tartoztak a növendékek koncertjén, de több jól sikerült produkciót és tehetséget is meg lehetne még mellettük említeni. A Zenei napok vitathatatlanul legnépszerűbb előadói az ütősök voltak. Tóth Péter tanítványai: Szakmáry Tamás, Vaskó Áron, Majer Dániel és Kovács Ádám, Jeff Smith: Inkodo című, az afrikai törzsi zenét idéző produkciója vitán felül tökéletes volt, amit a közönség is megérzett és vastapssal meg is hálált. A Zenei napok növendékhangversenyén a hagyományoknak megfelelően díjazták az olvasópályázat győzteseit is. Idén a 8-9 évesek kategóriájában sorrendben Filipe Dóra, Gusztos Dominika, Ménes Maja, a 10-12 éveseknél Gusztos Daniella, Deli Júlia, Csali Enikő, a 12 éven felüliek kategóriájában Farkas Klára, Ángyán Eszter, Gusztos Dániel, Baráth Barbara és Tóth Réka. A legjobb - a reneszánsz évében a reneszánszot idéző - gyermekrajzokat a koncert helyszínén meg is lehetett tekinteni. Az idén is kiderült, a szép,igényes muzsikára mindigvan igény Tapolcán

 

Otthon van a színházban  
Megjelenés dátuma: 2008. április 15. 04:29
Szerző: Szijártó János

Tapolca (szj) - A monostorapátiban élő, a tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskolában tanuló hatodikos Őri Ádám korán belecsöppent a színházi világba.

Két jelentős szerepben mutatkozott be a veszprémi Petőfi Színház közönsége előtt a közelmúltban, a Legyetek jók, ha tudtok! című darabban, illetve az Indul a bakterház csibész főszereplőjét alakította. A mindennapos próbák, a nem túl könnyű szövegek megtanulása jelentős terhet raktak a fiú vállára, azonban ő ezt egyelőre jól bírja, sőt kifejezetten szereti, élvezi. - Az tény, hogy időnként nagyon elfáradok, de ez nem mindennap jellemző, azaz nem állandó. Két éve már szerepeltem az Isten pénze című darabban, aztán az ősszel jött a Legyetek jók, ha tudtok! Ekkor, tavaly szeptemberben indult be igazán a nagyüzem számomra. Az azonban nagyon jó, hogy sok segítséget kapok a felnőtt színészektől, főként Kőrösi Csaba bácsitól, aki szinte mindenben támogat, akinek a legtöbbet köszönhetek - mondta Ádám. Édesanyja hozzáfűzte, hogy látja a fián, mennyire szereti a színházi világot, és nem érzi tehernek, munkának. Sőt, már az is megfordult a fejében, hogy esetleg ezen a pályán indulna el a későbbiekben. Erre Ádám megjegyezte, hogy tisztában van azzal, korai lenne még hatodikos korában erről konkrétan beszélni, de a lehetőség valóban megfordult a fejében. Igaz, a zenét legalább ennyire szereti, és nem zárható ki a zenei pálya sem, így édesapjához hasonlóan könnyen erre az útra is kerülhet. Trombitán játszik, a Járdányi Pál Zeneiskolában tanul ezen a hangszeren, Péni Béla tanítványa. A tanulás, színészkedés mellett készül egy országos trombitaversenyre.

A fiú márciustól magántanulóként végzi az iskolát, hiszen a napi rendszeres próbák mellett nem tud naponta iskolába járna. Ebben az időszakban rengeteg segítséget kapott az osztálytársaktól, az iskoláktól, úgy gondolja, nem lesz gond a vizsgákkal. A matekkal ugyan akadnak gondjai, mert például a geometriai szerkesztést valóban nehéz kizárólag könyvből elsajátítani, de minden bizonnyal ezzel is megbirkózik, a többi tantárggyal, a tananyag megtanulásával pedig nem lesz probléma.

Ádám szülei elmondták, eleinte azért nehéz volt megszokni fiuk hétközbeni távollétét, főként az édesanyjának, hiszen az apuka Szentendrén dolgozik és csak hétvégén van otthon. Az anyuka a két másik gyermekkel, az ötödikes Veronikával és az elsős Andrissal maradt otthon, illetve a nagymama is velük él. Ő volt, aki először elvitte egy színászválogatóra Ádámot, mondhatni, tulajdonképpen ő indította el a színházi pá-lyán. - A nagymama vitt el az Isten pénze válogatására, Kádár Zoltánné tanító néni javaslatára. Ő látta meg először a hirdetést, amiben jó hangú gyerekeket kerestek színházi előadáshoz és ő javasolta, próbáljuk meg. A nagymama elvitt, a meghallgatáson alkalmasnak találtak, azóta eltelt két év, és több szerepben is bemutatkozhattam - tette hozzá Ádám. A kistestvér, András dobos szeretne lenne, bár a Legyetek jók, ha tudtok! című darabban már ő is szerepelt. Veronika viszont, legalábbis egyelőre, nem vágyik annyira a reflektorfénybe, bár még ez is változhat később.

A tehetséges fiú számára nem jelentenek túl nagy terhet a gyakori próbák, fellépések

Hangverseny a Zenei napok nyitányaként  
Megjelenés dátuma: 2008. április 08. 04:28
Szerző: Töreki László

Tapolca (tl) - A 2008-as Zenei napok pénteki nyitányaként a Járdányi Pál Zeneiskola volt növendékei mutatkozhattak be a zeneiskola hangversenytermében.

Az évtizedes múltra visszatekintő rendezvénysorozatot idén Péni Béla, a város zeneiskolájának igazgatója nyitotta meg. Rövid köszöntőjében elmondta: intézményük a továbbiakban is a 36 évvel ezelőtti alapítás óta kijelölt hagyományokat folytatja az évről évre tavaszra időzített, rendszeres zenei bemutatkozással. Az igazgató felvázolta az öt hangversenyből álló programtervet, amelynek következő tagja a zeneiskola tanárainak hétfői (tegnap esti) koncertje, majd azt követően csütörtökön a Magyar Kürtquartett előadása lesz. (Pénteken Tapolca, Veszprém, Zalaegerszeg, Csorna zeneiskoláinak ütős kamara vendégkoncertjét már a Tamási művelődési központban tartják. Április 14-én, hétfőn a jelenlegi növendékek hangversenyével és a hagyományos olvasópályázat eredményhirdetésével ér véget a rendezvénysorozat.) A volt növendékek pénteki hangversenyén elsőként ifj. Román Iván Bach a-moll hegedűversenyének szép interpretációjával győzte meg a közönséget. Fazekas Ádám Bach: Sarabande című művének vibrafonos előadásával folytatta a koncertet, majd Tuzson Tamás brácsaszólója (Hoffmeister D-dúr brácsaversenyét adta elő) következett. Vercz Dóra Chopin a-moll mazurkáját, Németh Tamás Hummel esz-dúr trombitaversenyét tolmácsolta értően. Liszt Sposalizió című zongoraművét Piller Balázs, Siegfried Fink két kisdobra írt etűdjét Fazekas Ádám szólaltatta meg. Mészáros Mátyás zeneszerzés szakos hallgató saját, Nyereg című zongoraművét játszotta. Meglepetésként Piller Balázs és Kovács Tamás közös produkciója zárta a Zenei napok első koncertjének eseményeit. A hangverseny fellépőinek túlnyomó része a veszprémi zeneművészeti szakközépiskolában folytatta tanulmányait a Járdányiban kapott zenei alapozás után. A Járdányi Pál Zeneiskolakorábbi tanulói adtakhangversenyt pénteken
 
Roma tehetségek felkutatását célozták meg a műsor szervezői  
Megjelenés dátuma: 2007. december 06. 04:28
Szerző: Töreki László

Monostorapáti (tl) - Sal-lai Misi nevével fémjelzett zenei tehetségkutató versenyt rendezett a Veszprém Megyei Cigányok Ifjúsági Egyesületének tapolcai tagszervezete a környék roma amatőr előadói számára.

A kultúrházban nyolc egyéni előadó és csoport mutatkozott be a közönség előtt. A zsűriben Németh László, a tapolcai Batsányi táncegyüttes művészeti vezetője, Péni Béla, a Járdányi Pál Zeneiskola igazgatója és ifj. Kozák János, a megyei cigány önkormányzat elnöke foglalt helyet. A helyből, Kapolcsról, Monostorapátiból, Devecserből, Tapolcáról érkezett elő-adók több, leginkább populáris produkcióval léptek fel.

A szervező tapolcai cigány ifjúsági egyesület elnöke, Szikszai János elmondta, hogy a monostorapáti önkormányzat és szervezetük példaértékű együttműködése segítette a verseny létrejöttét. A megmérettetés keretében kiválasztják azokat az egyéni, csoportos produkciókat, amelyek tehetséges előadóit segíteni fogják a továbblépésben, az érvényesülésben.

Az első alkalommal megrendezett verseny nem titkolt célja az is, hogy a tapolcai születésű, országos hírnévre szert tett Sallai Misi nótaszerző és prímás nevét ápolják, az utókorral megismertessék.

A Veszprém Megyei Cigányok Ifjúsági Egyesülete a megyei pedagógiai intézettel együttműködésben elsősorban hátrányos helyzetű családokat segít, faji hovatartozás nélkül.

Hárshegyi József, Monostorapáti polgármestere elmondta, hogy szívesen járultak hozzá a terem biztosításával a kisebbségi tehetségku-tató versenyhez, hiszen településükön és a szomszédos Kapolcson is jelentős cigány kisebbség él, és működik cigány önkormányzat is

A zene világnapján  
Megjelenés dátuma: 2007. október 04. 04:29
Szerző: Szijártó János

Tapolca (szj) - Nagyszerű hangversennyel tették emlékezetessé a Járdányi zeneiskola tanárai a zene világnapját hétfőn este.

Az intézmény igazgatója, Péni Béla köszöntőjében elmondta, hogy október elseje a világon mindenhol a zene ünnepe, így hazánkban, Tapolcán is. - A zene felébreszti a bennünk szunnyadó érzelmeket még akkor is, ha fáradtak vagyunk. Valakinek szép emlékeket idéz, valakinek kapu egy sokkal szebb, jobb világba - fogalmazott az igazgató, majd felkérte elődjét, Kendeh Gusztávot ünnepi beszédének megtartására.

- Ezen az ünnepi napon nekünk Kodály Zoltánra is figyelnünk kell, hiszen éppen idén ünnepeltük születésének 125. évfordulóját és ebben az esztendőben emlékeztünk kegyelettel halálának 40. évfordulójára. Kodály az egész világon ismertté tette hazánkat mint zeneszerző, zenepedagógus, nagy tekintélyű tudós vagy megszállott népzenegyűjtő - hangsúlyozta Kendeh Gusztáv, majd hozzátette, hogy Kodály örökségét ápolnunk, óvnunk kell és elősegíteni elképzelései, tervei megvalósítását. Több más mellett Kodály azt szerette volna, ha minden magyar gyerek megtanul kottát olvasni az ezredfordulóra. Amint tapasztaljuk, ez sajnos nem valósult meg, amit Kendeh Gusztáv az értékvesztéssel, az értékek módosulásával magyarázott. De ettől függetlenül a célok nem változtak, és azok megvalósítása rajtunk múlik, vélekedett. A jól összefogott és hatásos beszéd után a zeneiskola tanárai adtak a felvetéshez nagyszerűen illeszkedő, remek hangversenyt az iskola pincehelyiségében helyet foglaló közönség örömére. Elsőként Zavaczkiné Fehér Éva (fuvola), Rompos Patrícia (fuvola), Somogyi Hajnalka (zongora) mutatkozott be Cimarosa G-dúr kettős versenyével, majd Kovács Adrienne (cselló), Haga Kálmán (harsona) és Takácsné Németh Magdolna (zongora) következett Marcello c-moll szonátájával.

A varázslatos est Vivaldi G-moll concertójával folytatódott Kendeh Zsolt (fuvola), Bicsérdi Eszter (oboa) és Udvari Gábor (fagott) előadásában. Elgartól a Salut D Amourt Kovács Adrienne (cselló) és Takácsné Németh Magdolna (zongora) mutatta be. Lully Najádok operaáriáját Hoffmanné Vass Virág (ének), Rompos Patrícia (fuvola) és Somogyi Hajnalka (zongora) tolmácsolásában, Guilmant Morceau Symphonique című szerzeményét Haga Kálmán (harsona) és Mózner Miklós (zongora) által, Mozart Ibolya című művét Hoffmanné Vass Virág (ének) és Somogyi Hajnalka (zongora) közvetítésével hallhatta a nagyérdemű.

Haydn C-dúr trióját Kendeh Zsolt (fuvola), Farkas Mihály (gitár) és Kovács Adrienne (cselló) adta elő, majd stílusosan Kodály-művekkel zárták a csodálatos ünnepi hangversenyt, ahol Takácsné Németh Magdolna énekelt és Mózner Miklós zongorázott. A Járdányi Pál Zeneiskolában nagyszerű hangversenyt láthatott a tapolcai közönség

Zeneiskolai sikerek

Tapolca (szj) - Telt ház előtt tartotta idei műsoros évzáró ünnepségét a Járdányi Pál Zeneiskola kedden délután a Tamá-si Áron Művelődési Központban.

2007. szeptember. 14. péntek | Szerző: Szijártó János

Péni Béla igazgató köszöntője után az elmúlt tanév eredményeit ismertette, amit hangszeres számok is kísértek, bepillantást nyújtva a tanszakokon folyó munkába, a diákok tudásába.

A Járdányiban közel négyszáz növendék tanul valamilyen hagszeren, az iskolában működő tanszakok - zongora, szolfézs és ének, vonós, fúvós és ütős - valamelyikén. A tavaly novemberi regionális gitártalálkozón Nagy Veronika és Bárka Csanád arany, Nagy Noémi és Szőts Nikolett ezüst minősítést szerzett. Felkészítő tanáruk Tihanyiné Orosz Sarolta. Megyei hegedűversenyen Blahunka Annamária és Blahunka Adrienn szerzett arany minősítést, Gusztos Dániel ezüstöt, László Evelin bronzot. Felkészítő tanárok: Román Iván és Erdélyi Tiborné. Regionális trombitaversenyen Őri Ádám arany, Szalai Viktor ezüst, Bagi Benjamin bronz minősítést ért el. Mindhármójukat Péni Béla készítette fel. Megyei gordonkaversenyen Somogyi Róbert ezüst minősítést érdemelt ki. Felkészítő tanára Filipe Adrienne. Az idén februárban rendezett Sistrum zenei versenyen Takács Eszter - hegedű - arany minősítést szerzett, Farkas Klára - hegedű - ezüstöt (felkészítőjük Erdélyi Tiborné), Hoffman Fanni - fuvola - bronzot (felkészítője Rompos Patrícia). Az áprilisi trombitaversenyen szintén remekeltek a járdányisok, Őri Ádám arany, Polyák István, Szalai Viktor és Bagi Benjamin ezüst, Szőts Máté bronz minősítést szerzett. Felkészítőik: Péni Béla és Haga Kálmán. Ki-emelkedő eredményt értek el a tapolcai növedékek az áprilisi I. Nemzetközi Vonós Kamaraverseny Balatonfüreden, ahol a Blahunka Adrienn, Farkas Klára, Szarka Fatima és Takács Eszter összeállítású vonósnégyes kiemelt arany minősítést kapott. Őket Filipe Adrienne készítette fel. Az ugyancsak áprilisban rendezett megyei szolfézsversenyen Mészáros Mátyás és Blahunka Adrienn szerzett arany minősítést. Felkészítő ta-náruk Szigecsánné Freund Teréz. A Balaton-parti Zeneiskolák XIV. Kamarazenei Találkozóján Tóth Péter tanítványai, az ütősök értek el szép sikert. Kovács Ádám, Májer Dániel, Szakmáry Tamás és Fazekas Ádám nívódíjjal térhetett haza Balatonalmádiból. A XIX. Lantos Magda Megyei Zongoraversenyen Illés Krisztina és Vercz Dóra ezüst, Horváth Krisztina bronz minősítést szerzett. Felkészítőik: Őri Jenő, Somogyi Hajnalka és Takácsné Németh Magdolna. A májusi megyei kürtversenyen Resch Írisz kiemelt nívódíjat kapott. Felkészítő tanára Péni Béla.

Arany, ezüst ésbronz minősítések, nívódíjakdicsérik az iskola munkáját

Főszereplő a bor

Tapolca (szj) - A szerda esti nyitó hangverseny után tegnap színes, zenés felvonulással folytatódtak az idei Tapolcai ünnepi napok és borhét rendezvényei.

2007. szeptember. 14. péntek | Szerző: Szijártó János
 

Ruppert István orgona- és Simai László trombitaművész káprázatos szerdai koncertje telt házat produkált a római katolikus templomban, így azon már senki sem lepődött meg, hogy a csütörtöki felvonulásra is rengetegen voltak kíváncsiak. A Tapolcai Ifjúsági Fúvós Zenekar - Péni Béla karnagy vezetésével - végigmuzsikálta a főutcát, sőt még a Kisfaludy utcában felállított rendezvénysátornál is játszott néhány fülbemászó dallamot. A hosszú menetben a fúvósokat több huszár, a polgármesteri hintó követte, a sort a Batsányi táncegyüttes és a Vinum Vulcanum borlovagrend tagjai zárták. A rendezvényt Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg, Ács János polgármester szintén köszöntötte a résztvevőket. A színpadi koccintás után a Kalimutu Szalon Band, valamint az R-Go szórakoztatta a közönséget. A Kisfaludy utcában a folyamatos programokhoz kirakodóvásár és boros kínálat is párosul az elkövetkező napokban.